A depresszió a nyugati civilizáció egyik legelterjedtebb lelki betegsége. Tünetei, melyek szinte átszövik a beteg ember mindennapi életét, sokféleképpen értelmezhetőek, mégis kevés támpontot adnak ahhoz, hogy megértsük a hangulat tartós romlásának valódi okait. Egy viszonylag új keletű felfogás, miszerint a lehangoltság komplex jelenségének középpontjában az akarati élet zavara állhat, ígéretes kutatási irányt nyitott meg a kórfolyamat mélyebb megértése felé.
Mi az akarat?
Vágyainkat, céljainkat meg akarjuk valósítani. Akarásunk mindig magában foglal egy célokat meghatározó döntési, valamint egy megvalósítást előkészítő kivitelezési mozzanatot. Mindkét mozzanat értékekre irányul, ezért az akarat vizsgálata megnyitja számunkra a jóról, rosszról, szabadságról, Istenről való elmélkedés távlatait. Ám vizsgálható az akarás a természettudomány módszereivel is. A tudományos perspektíva jellemzője, hogy korlátozottan, az arisztotelészi értelemben vett ható-okokra visszavezethető folyamatként elemzi az akarat pszichofizikai jelenségeit.
Az idegtudomány felfedezései
Az akarás finom együttműködést kíván meg a külső érzékleti információk feldolgozása, valamint a belső, gondolati és érzelmi folyamatokat megjelenítő idegi folyamatok között. Az idegrendszeri szabályozás e legmagasabb szintjén válik lehetővé az, hogy célirányos cselekvéseket gondoljuk el. Az agy homloklebenyének felső-oldalsó régiója az a terület, amelynek aktivitása szükséges a célok megjelenítéséhez és a cselekvési tervek kialakításához.
Céljaink és megtervezett tetteink azonban nem mindig illeszkednek harmonikusan társas környezetünk követelményeihez, sőt saját belső érzelmi állapotunknak is ellenére lehetnek. Az agykéreg egy másik területe, az úgynevezett öv-tekervény elülső része éppen a külső és belső folyamatokban előálló gondolati-érzelmi konfliktushelyzeteket ellenőrzi azáltal, hogy a cselekvéshez szükséges összes idegi folyamatokat összetereli, integrálja, és az előbb bemutatott homloklebenyi terület felé irányítja. Ily módon az öv-tekervény elülső része aktív szerepet kap a helyzetnek leginkább megfelelő cselekvési tervek kiválasztásában. A két agykérgi tartomány tehát egymással szoros működési egységet alkotva vezérli az akarás rendkívüli idegi integrációt igénylő döntéshozó és kivitelező mozzanatait.
A depresszió negatív tünetei
Azokat a kóros lelki jelenségeket nevezzük negatív tüneteknek, amelyek az aktív életvitelhez szükséges természetes készségek és cselekvések hiányán, vagy csökkenésén alapulnak. E tekintetben a depresszió egy sajátos negatív tünetegyüttest alkot, hiszen a célirányos cselekvések beszűkülésével jár együtt. Jó példa lehet erre a depressziós betegek csökkent munkavégző képessége, a döntéshelyzetekben való határozatlansága, és az a jelenség, hogy súlyosabb esetben szinte képtelenné válhatnak a napjuk megszervezésére. A negativitás magában foglalja a lehangoltságot, az örömtelenséget, az érzelmi élet elszegényedését, az érdeklődés csökkenését, a gondolkodás, az élettempó lassulását, a beszédkésztetés gyengülését, a kockázatok passzív elkerülését, sőt a korábban sikeres, vagy szeretett örömteli tevékenységek, szokások elhagyását is.
Az önsorsrontás élettana
Cselekvéseink jelentős részét jól bejáratott módon, szinte automatikusan végezzük el, ám olyan tetteket is elvárunk magunktól, amelyek aktív helyzetértékelést, és új, kockázattal járó megoldásokat igényelnek. Az új cselekvés, melynek tétje a siker, vagy a kudarc, belső gondolati, érzelmi erőforrásaink mozgósítását, és figyelmi működéseink átrendezését, összpontosítását igényli. Ha túl nagy a tét, akkor a kudarc is nagy lehet, s ez a szándékaink feladására késztethet minket.
Első látásra úgy tűnhet, hogy a depressziós ember lemondott céljairól, ám ez korántsem mindig így van. Az ő személyesen legfontosabbnak ítélt céljai, melyek meghiúsulása egész egzisztenciáját megrendítheti, sokáig feladhatatlanok. A kudarc azonban negatív hangulati-érzelmi állapotot alakít ki benne, s ez a magas szintű célokhoz való ragaszkodás ellenére az új, eredeti cselekvési tervek helyett a konzervatívabb, óvatosabb, egyben gyengébb megoldások választására készteti őt. E furcsa akarati állapotban szinte folyamatosan a számára legfontosabb, ám veszni vélt célokra gondol, miközben ehhez képest látszólag üresjárati cselekvéseket folytat. Mindez előrevetíti az újabb kudarcok lehetőségét. A lehangoltság gyakran egy önkínzó, rágódó gondolkodási stílust is eredményez, visszatérő negatív automatikus gondolatokkal. E gondolati, érzelmi körben-járás nem megoldásokhoz, hanem éppen ellenkezőleg, a magasabb idegi integrációt igénylő belső erőforrások kimerüléséhez vezet. Jól ismert az a tény is, hogy ha a depressziós beteget segítő szándékkal az akaraterejének „összeszedésére” buzdítják, az nem javít, hanem inkább ront az állapotán. Érthető ez, hiszen őt is ugyanez a gondolat kínozza: folyamatosan „akarni” akar, ám újra és újra azzal szembesíti magát, hogy a lehangolt állapotnak megfelelően önkéntelenül választott gyengébb cselekvési tervek egyre távolabb viszik céljától. A depressziós betegnek tehát nem az alapvető szellemi képességei épülnek le, hanem az agyi cselekvés-szervező egységek fokozott terhelése miatt válhat képtelenné arra, hogy megfelelő stratégiákat állítson össze a feladatok megoldására.
A depresszió kezdetén mindkét akarat-szervező agykérgi tartomány fokozott aktivitást mutat a stressz-hatásra megnőtt idegi integrációs igényeknek megfelelően. Krónikus esetekben azonban mindkét agyi régió a kimerülés, sőt néha a térbeli kisebbedés jeleit mutatja. Számítógépes hasonlattal élve az akarati életet vezérlő szoftver túlterhelése tehát a szerkezet, a hardver elváltozásához vezet, s ezzel a depresszióra jellemző önemésztő akarati kör bezárul.
Az agy csodája
A spontán gyógyulási esetek, valamint az eredményes pszichoterápiás és gyógyszeres kezelések arra utalnak, hogy a depresszió folyamata sok esetben a normális érzelmi egyensúly szintjéig visszafordítható. A pszichoterápiák során a célok és elérési stratégiák problémáinak megoldása járható útnak bizonyult. Különösen érdekes az a tény, hogy a gyógyulás az érintett agyi élettani működések helyreállását is eredményezi. Idegrendszerünk csodálatosan képlékeny és alkalmazkodó, hiszen arra is képes, hogy a saját akaratunkhoz idomuljon.
(Dr. L’Auné György, Képmás családmagazin 2006.november )