2. A pánikroham tünetei

A szorongás a maga szokványos, hétköznapi megjelenési formájában (pl. lámpaláz, vizsga, stb) nem tünet, nem is betegség, hanem természetes érzelem, emóció.

Érzelmeinket elsősorban a jelentkezésük során átélt sajátos belső élmény minősége alapján ismerjük fel. Az emóciók azonban valójában ennél jóval összetettebb jelenségek: gondolatilag megragadható témájuk van, ugyanakkor az autonóm (vegetatív) idegrendszer aktuális aktivitási mintázatának megfelelően különféle élettani testi változásokkal és ahhoz társuló testi érzetekkel járnak, valamint bizonyos, a témához kapcsolódó cselekvési késztetéseket is magukban hordoznak.

Példaként említhető a félelem, amelynek átélésekor figyelmünket a félelmet keltő témára, tárgyra fordítjuk, miközben autonóm idegrendszerünk mintegy készenléti állapotba hozza egész lényünket. Utóbbinak számos testi érzetét és testi jegyét észleljük: remeg a kezünk, a hangunk, izmaink megfeszülnek, torkunkban dobog a szívünk, légzésünk ritmusa megváltozik, stb. Ebben a jellegzetes riadókészültségben erős késztetések vannak bennünk a helyzet megoldására: a menekülésre, vagy a harcra (a W. B. Cannon által leírt „fight-or-flight” reakcióra), sőt egy harmadik irányultság, a teljes passzivitásra, dermedtségre („freezing”-re) való késztetés is megjelenhet bennünk.

A félelemnek tehát van egy meghatározott témája, amely mindig éppen az, amitől félünk. Ezzel szemben a szorongás döntő témája maga a biztonság „bizonytalan” módon való elvesztése, és egy szintén bizonytalan tartalmú fenyegető veszélyérzet átélése. A roham a nap minden szakában, így éjszakai alvás közben is bekövetkezhet, utóbbi esetben hirtelen felriadást okozva.

Az emóciók fentebb leírt mozzanatai szerinti csoportosításban a pánikroham fő tünetei a következők:

Élmény:

Biztonság elvesztése,

fenyegető veszélyérzet,

feszültség, nyugtalanság,

deperszonalizáció (személyünk megváltozottságának szorongató élménye),

derealizáció (a világ megváltozottságának szorongató élménye).

Gondolat:

Megsemmisülés, halál,

súlyos betegség („megőrülés”, „agyvérzés”, „szívinfarktus”).

Testi érzet:

Vegetatív izgalom jelei: pl. gyorsult pulzus, szívdobogás érzés,

vérnyomás emelkedés, légszomj, szapora légvétel, izzadás,

remegés, szédülés, hasmenés, gyakori vizelés, mellkasi, szívtáji

fájdalom, fejfájás, nyaki, háti fájdalom.

Késztetés:

Kimenekülés az adott helyzetből, segítségkérés (orvosi ügyelet,

mentők, gyógyszerbevétel).

A fenti táblázatban feltüntetett jelenségek nem egymástól független, statikus vonások, hanem olyan, kölcsönhatásokon alapuló dinamikus rendszert alkotnak, amelyen belül a gondolati, értelmező, megismerő, más szóval kognitív mozzanatok meghatározó szervező funkcióval rendelkeznek. E kognitív értékelő mozzanatokon múlik az, hogy a szorongás kezdeti élményei és testi érzetei hogyan alakulnak a továbbiakban. Ha egy testi érzet, pl. a szapora pulzus, a szorongás egyszerű testi velejárójaként értelmezetten alacsony „veszélyességi értéket” kap, akkor a szorongás fokozatosan csökken, majd végül megszűnhet. Ha viszont ugyanez a pulzusnövekedés egy súlyos betegség, pl. szívinfarktus tüneteként értelmeződik, akkor a fokozottan aggályos önfigyelés közvetítésén keresztül beindul az a pszicho-szomatikus öngerjesztő folyamat, amely a szorongás eszkalációjához, végső fokon a pánikrohamhoz vezet.

A pánikroham ereje átlagosan 10-15 perc után csökkenni kezd, ezt követően néhány percen belül spontán véget ér. A tünetek enyhülése elsősorban a kezdetben igen intenzív aggályos figyelem fokozatos fáradásával függ össze. A hosszabb – 40-50 percig tartó – heves rohamok ritkák. Jellemzően mindig kifejezett fáradtság követi őket.

 

A pánikbetegség klinikai jellemzői

 

 

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.