A jó megjelenés értékes emberi tulajdonság. Ha megjelenünk valahol, önkéntelenül megfigyeljük a jelenlévők külsejét, arcát, hangját, gesztusait, miként ők is hasonló módon gyűjtik rólunk első benyomásaikat. De vajon tudjuk-e, hogy saját külsőnk milyen szerepet kap életünk alakulásában? Mindenekelőtt tegyünk különbséget testi megjelenésünk és a róla alkotott személyes elképzelésünk, vagyis a testképünk között. Utóbbi nem olyan kép, amelyet általában a tárgyakról alkotunk, mivel testünket elsősorban megéljük, azaz belülről tapasztaljuk meg. Azonosulunk vele, de el is határolódunk tőle, hiszen többnek tartjuk magunkat nála. Jóllehet, elvárjuk önmagunktól, hogy testünkről reálisan gondolkodjunk, a lélektani vizsgálatok mégis azt bizonyítják, hogy testi mivoltunk és testképünk között sokszor meglepően laza kapcsolat áll fenn. Az is bizonyítást nyert, hogy életünk fontos döntéseiben nem a tényleges testi adottságaink, hanem a megjelenésünkre vonatkozó ítéleteink kapnak nagyobb szerepet.
Ami szép, az jó
Testképünk több mint fizikai külsőnk lelki megjelenítése, hiszen magában foglalja az erőnlétünkre, képességeinkre, illetve egészségünkre, betegségünkre vonatkozó érzeteinket, képzeteinket, gondolatainkat is. A testünkhöz való személyes viszonyunkat döntően mégis az határozza meg, hogy milyennek látjuk a saját külső megjelenésünket.
Másfelől úgy tűnik, hogy az emberi szépséggel kapcsolatos társas beállítódásainkat néhány erősen rögzült előítélet irányítja. Az egyik vélekedésünk így szól: ami szép, az jó, ami pedig csúnya, az rossz. Valóban: a megkérdezettek jelentős hányada a vonzó embereket boldogabbnak, sikeresebbnek látja, és az átlagos külsejűekhez képest jóval több erényt tulajdonít nekik. Megdöbbentő tény, hogy a formás csecsemőket szüleik jobban babusgatják, több gyengédséget tanúsítanak irántuk. Az iskolában a tanárok a szép gyermekek teljesítményét az átlagos külsejűekénél jobbnak, a csúnyábbakét pedig rosszabbnak ítélik meg. A munkahelyeken a kevésbé vonzó emberek hátrányos megkülönböztetésben részesülnek. A jóképűek enyhébb bírósági ítéletet kapnak, kivéve, ha bűncselekményük a külsejükkel való visszaélésen alapult.
Vajon mások-e a szép emberek annak következtében, hogy másként bánnak velük? Sok tény utal arra, hogy magabiztosabbak, önképük több pozitív elemet tartalmaz. A nem vonzó emberek viszont pesszimistábbak, szorongásra hajlamosabbak. Néhány felmérés szerint a csúnyaság rizikótényező lehet a lelki betegségek kialakulásában. A súlyos skizofrén betegek csoportjában jelentősen nagyobb azoknak az aránya, akik betegségük kialakulása előtt előnytelen külsővel, vagy testi torzulással rendelkeztek.
Ha a test torzul
A szép emberek jobb életkilátásai eltörpülnek azokhoz a hátrányokhoz képest, amelyekkel a torzult testű embereknek kell megküzdeniük.
Az újszülöttek egy része valamilyen látható fejlődési rendellenességgel születik. A gyermek még nincs tudatában hátrányos külsejének, szülei azonban máris másképpen viszonyulnak hozzá, mint testvéreihez. Érthetően sokat foglalkoznak a rendellenességgel: tanácsadókhoz, orvosokhoz, műtétekre viszik. Aggódásuk a kétségbeesésig fokozódhat. A bajjal sokat, a gyermek bontakozó lelki igényeivel viszont kevesebbet törődnek. A csúnyasággal kapcsolatos előítéletek bennük is jelen lehetnek, ezért a mosolyt és a ragaszkodást riadt elhárítással viszonozzák, belső ellenérzésüket pedig túlvédő szülői magatartással kompenzálhatják. Az így felnövekvő gyermek önbizalma sérül: szorongó, önállótlan, szüleitől függő személlyé válik.
A szerzett torzulások gyakori oka az égés és a közlekedési baleset. A test elcsúfító roncsolódása a már kialakult testképet összetöri, s vele együtt az autonómia, az önálló kezdeményezőképesség tudata is sérül. A trauma utáni érzelmi sokkot depresszió követi. A sérült ember testképe fizikailag megfelelhet ugyan a valós helyzetnek, mégis helytelen, sőt romboló lehet, mert elfogadhatatlannak, szörnynek látja magát. Új testképének érzelmi elfogadása, saját belső erőforrásainak újrafelfedezése hosszú ideig tart, és mindig segítséget igényel. Az önelfogadást nehezíti, hogy a lábadozás időszakában lenéző, megalázó, kiközösítő társas reakciókkal kell szembesülnie.
Ha a testkép torzul
Miért tartunk egyeseket szépnek, másokat pedig csúnyának? Az egyik irányadó felfogás szerint a szép emberi formák iránti érzékenységünk biológiailag megalapozott lehet. Emellett szól az a tapasztalat, hogy a mindenkori szépségeszmény valamilyen módon kiemelte a másodlagos nemi jegyeket. A szép nők mindig nőiesek, a szép férfiak pedig mindig férfiasak voltak. A kulturális relativizmus elmélete viszont a szépségeszmény társadalmi-kulturális meghatározottságát hangsúlyozza. Utóbbi feltételezést látszik megerősíteni az a tendencia, hogy – szemben a férfias macsó eszménnyel – a mai női ideál a kislányos soványság felé tolódik el. Sokan az étkezési zavarok gyakoriságát is az új testi eszményképek összefüggésében értelmezik. E betegségek szinte minden formájában jelen van a testkép zavara. A testsúlyukat önéheztetéssel, testedzéssel kontrolláló anorexiás betegek testkép ideálja túlzóan sovány, ehhez képest önmagukat kövérnek tartják, testméreteiket nagynak, szélesnek becsülik meg. A testi érzeteik is torzulnak: az éhezés számukra felszabadult, energikus állapot, ami a kövérség legyőzésének öröméhez járul hozzá, az evés utáni természetes teltség pedig a hízás érzetét kelti bennük, az evéssel való „visszaélés” szégyenével és bűntudati szorongásával együtt. Az anorexiára jellemző testképzavar tükörképe jelenik meg a macsó ideált követő férfiaknál egyre gyakoribb, anabolikus szteroid használatot, testépítést is magában foglaló, „bigorexiának” is nevezett lelki zavarban.
Mid van, amit nem kaptál? (1Kor 4,7)
A testképzavarral járó állapotok, betegségek szakképzett lelki gyógykezelést, gondozást igényelnek. Hozzátartozóként akkor válhatunk jó segítővé, ha elsőként leszámolunk saját belső ellenérzéseinkkel, előítéleteinkkel. Személyes életünkben tartsuk többre magunkat testünknél, de ismerjük el méltóságát is: legyen számunkra ajándék, eszköz, templom. A templom, ahol a Lélek lakik, szép marad.
(Dr. L’ Auné György, Képmás családmagazin, 2005. február)