Bűntudat és szégyen – depresszió, kényszerbetegség, nárcizmus

A hit útján járó ember vágyat érez arra, hogy teremtményi létét és életét az isteni tanítások fényében értse meg. Törekvése során azonban sokszor találkozik olyan világi szándékkal is, amely az ő Istenhez kötött bensőséges szellemi életét egyszerű pszichológiai tényként kívánja értelmezni. A bűntudat és a szégyen megértése éppen emiatt válhat különösen fájdalmas feladattá számára. Vajon hogyan függ össze a hívő ember Isten előtti bűnösségének tudata és a lélektan által vizsgált bűntudat? Kórossá válhat-e a szégyen és a bűntudat a hitben? Véget ér-e a hit ott, ahol a lélek betegsége kezdődik? Vajon segítségül hívhatja-e egyáltalán a hit a pszichiátriát?

Az én-tudat érzelmei

Lélektani értelemben minden érzelmi állapotunk sajátos viszonyt fejez ki életünk eseményeihez, személyekhez, vagy önmagunkhoz. Érzelmeink révén élményt élünk át, amelyhez helyzetértékelő gondolataink és annak megfelelő cselekvési késztetéseink társulnak. A szégyent és a bűntudatot az én-tudat érzelmeinek nevezzük, mivel mindkettő értékelést tartalmaz önmagunk irányában. Ha szégyelljük magunkat, akkor negatívan értékeljük énünket, és ez „elsüllyedésre”, elbújásra, megaláztatáskor pedig támadásra, vagy meghunyászkodásra késztet minket. A bűntudat idején hol önmagunkat, hol cselekedetünket ítéljük el, valamint megjelenik bennünk a bánat szándéka a vallomásra, a bocsánatkérésre és a jóvátételre. A szégyen tehát az elkülönülés irányába hat, a bűntudat viszont – ha helyes mértékű bűnbánattá alakul – a társak felé fordít, és morális cselekedetekre motivál.

Örököljük vagy tanuljuk?

Mindkét érzelem fejlődési feltétele az elkülönült én-érzet megjelenése. A szégyen első jelei két éves kor körül válnak felismerhetővé, amikor a gyermek először képes arra, hogy kívülről jövőnek érezze a ráirányuló tekinteteket. Nem sokkal ezután a bűntudatra való képesség is kialakul. Utóbbi már a saját cselekedet érettebb értékelését, normákhoz való viszonyítását igényli. Egyes emberek önértékelési stílusában a szégyenérzet, míg másokéban a bűntudat az uralkodó érzelem. Úgy tűnik, hogy a szégyenre való hajlam kialakulásában az öröklés játszik döntő szerepet, a bűntudatra való hajlam viszont éppen ellenkezőleg, a nevelés által válik meghatározóvá.

Hajlam a betegségre

Az eltérő önértékelési stílusú személyek csoportjainak összehasonlító vizsgálatai azt igazolták, hogy a szégyenre hajló személyek önértékelése alacsonyabb, szorongás szintje magasabb, indulataikat rosszabbul kezelik és nagyobb eséllyel betegszenek meg depresszióban, szorongásos zavarokban, valamint étkezési zavarokban, mint a bűntudatra hajlamosak. A bűntudatra hajló emberek lelkileg kiegyensúlyozottabbak, jobb empátiás készséggel és erősebb indulati kontrollal rendelkeznek.

Az erkölcsi érzelmek

A bűntudat és a szégyen kezdeti alakjában pszichológiai érzelem, azonban az erkölcsi normák belsővé válásának folyamatában mindkettő morális érzelemmé fejlődik. Ekkorra

– a lelkiismeret érettségének idején – érzelmileg értékelő gondolataink a konkrét tapasztalatokon túlmutató magasabb rendű általános erkölcsiség irányába mutatnak. Morális érzelmeinkben tehát már szellemiségünk tükröződik.

A vallási érzelem

A vallásos megtérés radikális fordulatot hoz a hitre tért ember életében. Isten előtt állva, az igazi értékekre adott feleletében immár teljes valóságában megtapasztalja a bűnt, mint az Istent eltaszító lélek bukását. Bűntudata Isten előtt új értelmet nyer, s általa megsejti az áteredő bűn sötét titkát is. Átéli a zuhanást, amely őt Istentől végtelen távolra helyezte. Éppen a személyes közelségben megtapasztalt végtelen távolság az, amely a hívőt az alázat döntésére készteti. Az ő bűntudata már vallásos bűntudat, pontosabban a kegyelem fényében megismert bűn miatti bánkódás, amely Istenhez való igazi viszonyának helyes megértését hordozza magában.

Depresszió

A lelki betegségek, ha a hívő embert elérik, súlyos terhet rónak hitéletére. Vallásos érzelmi beállítottsága sérülhet, és ez mélyen érintheti Isten felé való nyitottságát.

A depresszió összetett lelki zavar a szomorúság, a harag, a levertség és nem utolsó sorban a bűntudat és a szégyen együttes jelenlétével. A hívő ember a depressziós lelki állapotot úgy éli meg, hogy azt hiszi, Isten elfordult tőle. Azért fordult el, hogy megengedje a rosszat, amelyet bűneivel és szégyenletes kudarcaival érdemelt ki. Imádkozni szeretne, de úgy érzi, nem képes rá, mert Isten nincs jelen. Bűntudata és öngyűlölete már nem a vele szembeni bűnösség tudata, tehát nem a hitből, hanem igen sokszor abból fakad, hogy a megszégyenülés indulatait önmaga ellen fordítja.

Kényszerbetegség

A kényszerbetegségben szenvedő hívő fokozott felelősséget érez szerettei életének alakulása iránt. Az érzelmi kettősség, az ambivalencia kínzó bizonytalanságában saját, meggondolatlannak vélt cselekedeteinek iszonyú következményein tépelődik, amelyeket kényszercselekedetei segítségével már lehetőségükben szeretne semmissé tenni. A bűnösség képzete kínzó, feloldhatatlan kényszergondolatként jelenhet meg tudatában, gyónása pedig véget nem érő, nyugalmat nem adó rituális kényszercselekvéssé alakulhat.

Szégyen és gőg

A nárcisztikus ember abban a hitben él, hogy ő különleges személy, akit tökéletessége miatt Isten mindenkinél jobban szeret. Vélt kivételezettsége által ő tehát nem meghívottnak, hanem kiválasztottnak hiszi magát. Küldetésének tudatában úgy véli, az Úr őt a többiek fölé emelte. Éppen ezért többet is enged meg magának, hiszen neki sokkal több kijár, mint másoknak. Uralkodó, érzelmi beállítottsága a szégyen ellentétpárja, a büszkeség és az alázatnak álcázott gőg. Csodálatra van szüksége, így ha vallomást tesz, erényeket vall be, bűneit pedig másokra vetíti. Empátiára alig képes, s ha nagyszerű énképéhez képest alulmarad, bűntudat helyett szégyent és megalázottságot érez. Ha alulmarad, depresszióssá válik. Istenhez fordul ismét, nem bűnbocsánatért, hanem csodálatért.

Fogadd el Uram, egész szabadságomat!*

A hitben meglelt okosság szerint vállalt élet segítséget ad lelki egyensúlyunk fenntartásához. A lelki betegségek azonban a hitéletünket is tévútra terelhetik, s ekkor hívőként is szükségünk lehet a lélekgyógyászat segítségére. Tegyünk meg mindent azért, hogy egészségünkben és betegségünkben egyaránt szabadok maradjunk a hit ajándékára, s hogy Loyolai Szent Ignác imája szerint tudjuk felajánlani magunkat az Úrnak.

*Loyolai Szent Ignác imája

(Dr. L’Auné György, Képmás családmagazin 2005. március)

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.