Családi párbeszédek – kommunikációs zavarok, kettőskötés, skizofrénia

Minden ember boldog családban szeretne élni. Eszményeink között első helyen a kölcsönös szeretet, a bensőségesség, az összetartás, a védettség és a belső béke áll. A családi élet olyan út, amelyet egymással különös közelségben járunk végig. E közelségben minden lépésünk egyszersmind közlés a másik felé, amely ajtót nyit, vagy gátat emel, magához vonz, vagy eltaszít, elfogad, vagy ítélkezik, gyógyít, vagy megbetegít, eszményeket valósít meg, vagy vágyakat, érzéseket pusztít el. Ha tehát közös életünk párbeszédeiben képesek vagyunk arra, hogy éltessünk, vagy romboljunk, akkor miért ne tegyünk meg mindent azért, hogy tetteinkkel, szavainkkal, gesztusainkkal – üzeneteinkkel – életet adjunk, építsünk és gyógyítsunk?

Minden üzenet

A személyes emberi kommunikáció olyan összehangolt cselekvés, amelyben a résztvevő személyek gondolatok és érzések közlése által kölcsönösen hatást gyakorolnak egymásra. Természetünkből adódik, hogy az üzenetváltás egyszerre több információs csatornán valósul meg. A verbális csatornán a szavak, a non-verbális közlési utakon pedig a tekintet, a mimika, a gesztusok, a hanglejtés, a testtartás és a személyközi távolság által kódolt információk cserélődnek ki. A kommunikáció mindig kétsíkú: a tartalmi síkon főként verbálisan közöljük a dolgokról, eseményekről való gondolatainkat, a kapcsolati síkon viszont döntően non-verbális információt küldünk magunkról, a másikról, illetve a hozzá fűződő kapcsolatunkról. Üzeneteink metakommunikatív elemet is tartalmaznak, vagyis közlést a közlésről, amely által kifejezzük a kommunikáció tartalmához való viszonyunkat is. A hiteles kommunikáció lényege, hogy a tartalmi és a kapcsolati sík között érzelmi megfelelés áll fenn. A hiteltelen kommunikáció során tartalmilag és érzelmileg ellentmondó üzenetek érkeznek. Ez a személyközi teret zavarossá teszi, és bizonytalanságot kelt bennünk.

Kommunikáció a családban

Szükségünk van a családi beszélgetésekre, hiszen tartalmi információkat cserélünk, ugyanakkor az egymáshoz való viszonyainkat, a családon belüli helyünket, szerepünket is általuk alakítjuk ki. Az együttélés közelségében személyes tereink érintkeznek, máskor egymás terébe kerülünk, vagy közös tereket alakítunk ki. Mindezt a kommunikáció segítségével teszzük. Nem tudunk nem kommunikálni, hiszen a közelségben a hallgatás és a távozás is közlés, amellyel hatást gyakorlunk szeretteinkre.

A kutatások összefüggést találtak a kommunikáció színvonala és az együttéléssel való elégedettség mértéke között. Ugyanakkor a házassági válságok 86%-ában kommunikációs zavar áll fenn. A rossz kommunikáció tipikus következményei között első helyen áll a család szétesése, gyakorisági sorrendben ezt követik a gyermekkori magatartászavarok, szorongásos kórképek és depressziók, illetve a szülők pszichoszomatikus és hangulati betegségei. A család összetett, egyensúlyra törekvő rendszert alkot, amelyben ha valaki lelkileg megbetegszik, könnyen lehet, hogy „tünethordozóként” egy szövevényes, elhallgatott családi helyzet fenntartásában kap szerepet.

Rossz párbeszédek

A rossz kommunikátorok közös vonása, hogy beszélgető partnerüket nem szabad személynek, hanem eszköznek tekintik saját céljaik elérésére. A manipulatív párbeszéd legrosszabb indulatú formája a sokat tanulmányozott kettős kötés. Ennek lényege az, hogy a szülő kettős, tartalmi és kapcsolati síkon egymásnak ellentmondó üzenetet ad gyermekének, s ezzel olyan „érzelmi csiki-csuki” helyzetbe hozza őt, hogy bármelyikre válaszoljon is, az ellentétes üzenet értelmében büntetés és szeretetmegvonás vár rá. Gregory Bateson példájában az anya meglátogatta skizofrén gyermekét a kórházban. A fiú örömmel tárta szét a karját, hogy megölelje őt, anyja teste azonban megmerevedett, mire a gyermek leengedte a karjait. Az anya ezután megkérdezte: „Már nem szeretsz, hogy meg sem öleltél?” A fiú elpirult, anyja pedig így szólt hozzá: „Drágám, nem szabad, hogy ilyen könnyen zavarba jöjj, és megijedj a saját érzéseidtől”.

A manipuláció enyhébb esetét képezi a közvetett kommunikáció, amikor például az anya, ahelyett, hogy közvetlenül oldaná meg a gyermekével való konfliktusát, az apát utasítja arra, hogy büntesse meg őt.

Az önbeteljesítő negatív jóslatok során azáltal járulunk hozzá a szeretteinkkel kapcsolatos ítéleteink megvalósulásához, hogy azokat metakommunikatív üzeneteinkben elvárásként közöljük velük. Ha tehát egy apa azt gondolja, hogy kisfiának nincs matematikai érzéke, úgy nem segít neki a feladatmegoldásban, nem dicséri meg a sikereit, kudarcait pedig „én megmondtam” típusú kijelentésekkel fogadja. Ha így folytatja, jó eséllyel számíthat arra, hogy az idő előbb-utóbb őt „igazolja”.

A hibás kommunikáció néhány további példája a másik személyt leértékelő ítélkezés, a kritika, a gúny, a vádaskodás, a címkézés, a moralizálás és a kéretlen tanácsadás.

Hogyan beszélgessünk?

Közös életünk egymás iránti elkötelezettségen alapul. Ez a vállalás képezi egyben a családi kommunikáció etikai dimenzióját. Az elköteleződés azonban szükséges, de nem elégséges feltétele a jó családi életnek, hiszen arra is szükségünk van, hogy szeretetben meghozott döntésünket újból és újból megerősítsük a közös életút párbeszédeiben. A jó kommunikáció alapja és lényege viszont a hitelesség, elsőként tehát erre törekedjünk egész életünk során. Ha nem tudunk hitelesek lenni, akkor meg sem értjük azt a bölcsességet, hogy az igazi megértés hallgatással kezdődik. Salamon király szerint „Aki előbb felel, semmint hogy mást meghallgat, elárulja, hogy botor és szidásra érdemes”(Péld 18,13). Hallgassuk meg hát szeretteinket. A jó hallgatás aktív figyelmet, időt és türelmet igényel. Tegyük félre a saját elképzelésünket, és gondolkozzunk el azon, amit a nekünk kedves ember megoszt velünk. Közben szeretettel figyeljük tekintetét, mozdulatait, gesztusait, de vigyázzunk, ne értelmezzük azokat a saját fejünk szerint. Nézzük meg inkább a dolgokat az ő nézőpontjából is. A jobb megértés érdekében kérdezzünk rá közléseinek jelentésére. Ha megértjük, el is fogadjuk őt, ha pedig elfogadjuk, előbb-utóbb ő is megértő lesz velünk. Párbeszédeink ugyanis mindig az igazi találkozás lehetőségét kínálják fel nekünk.

(Dr. L’Auné György, Képmás családmagazin 2005. május)

Elnézést, a hozzászólás ezen a részen nem engedélyezett.