„…aki Isten országát nem úgy fogadja, mint a gyermek, az nem jut be oda.”(Lk 18,17). E mondat a hitben való nyitottságot annak a gyermeki bizalomnak a példáján mutatja be, amely szüleinkhez való kötődésünkben jelenik meg bennünk. Vajon mi a bizalom, és hogyan alakul ki? Sérülhet-e a bizalom? Mit tegyünk, hogy gyermekeink irántunk való bizalmát erősítsük és ápoljuk?
Bizalom és biztonság
Erik H. Erikson szerint a személyiségfejlődést meghatározó alapvető bizalom ez első életévben alakul ki a szülő-gyermek kapcsolatban. E kapcsolat kezdettől kétoldalú, hiszen nemcsak abból áll, hogy az édesanya kitalálja, mire van szüksége gyermekének, hanem a gyermek maga jelzi igényeit, és e jelzés készteti anyját arra, hogy segítségére legyen. A fázó, fájdalmat érző, éhes, vagy nyugtalan gyermeket édesanyja betakarja, tisztába teszi, megeteti, megnyugtatja és babusgatja. A jókedvű, mosolygó gyermek nevetést, becézgetést, játékosságot csal elő szüleiből. Az anya és az apa szeretetteljes, figyelmes jelenléte, nyugalma, gondoskodásra, játékra való ajánlkozása, kiszámíthatósága, érzékenysége, együttműködése biztonságot nyújt a gyermek számára. A szülők és az általuk bemutatott világ iránti mély, feltétlen bizalom csakis ebben a kiszámítható biztonságban alakulhat ki. Az alapvető bizalom első jelei abban mutatkoznak meg, hogy a gyermek jól étkezik, jól alszik, s ha ébren van, sokat mosolyog. Ahogy növekszik, alvásigénye lecsökken, és kíváncsian vizsgálja környezetét. Az ismerős otthon és a tapasztalatok következetessége tovább fokozza biztonságérzetét. Ekkor már pánik nélkül elviseli szülei rövid ideig tartó távollétét is. Miként minden bizalom, úgy a gyermeki bizalom fejlődése is kölcsönösségen alapul, hiszen a bizakodó gyermekvárás után a kibontakozó szeretetteljes kapcsolatban a szülői biztonságérzet és bizalom is megerősödik.
A remény születése
A gyermekkorban létrejött bizalom és biztonságérzés képessé teszi az embert arra, hogy felfogja az élet adta örömök és fájdalmak értelmét. A dolgok, események, emberi érzések, társas helyzetek, cselekvések értelmének bizalomteli megértése képezi a remény alapját. A remény ugyanakkor természetfeletti, transzcendens nyitottságot is jelent. Az első életévben kialakuló alapvető bizalom tehát az Isten felé való megnyílás csíráit is magában hordozza.
Bizalom és önbizalom
A családi otthon által nyújtott szerető környezet stabilitása teremti meg azt a biztonságos teret, amelyben a gyermek identitása kibontakozhat. A bizalomteljes kapcsolatban növekvő gyermek megtapasztalja, hogy a szüleivel való kommunikáció által képes kontrollálni környezetét, valamint belső állapotát, érzeteit. Szülei figyelmessége, gondoskodó cselekedetei ugyanakkor azt is közvetítik számára, hogy szeretik őt, bíznak benne és fontos számukra. Az alapvető bizalom légkörében kompetens, cselekvőképes személynek érzi magát. Mindez elengedhetetlen feltétele az egészséges gyermeki önbizalom kialakulásának.
A bizalom sérülése
A gyermekeket nem a kudarcok és fájdalmak, hanem a kudarcok helyes értelmezéséhez szükséges bizalmi alapok hiánya, illetve elvesztése teszi szorongóvá, bizonytalanná, vagy bizalmatlanná.
A túlvédő szülők nem bíznak önmagukban és gyermekükben sem, ezért a természetes kölcsönösségen erőszakot téve figyelmen kívül hagyják gyermekük jelzéseit, és saját belső, aggályos elképzeléseik szerint igyekeznek gondoskodni róla. A szülői és a gyermeki igények e furcsa összekeveredése által a gyermek nem, vagy csak bizonytalanul ismeri meg saját belső érzéseit, testi, lelki igényeit, ami önbizalomhiányhoz, valamint a szülőkről való leválás nehézségeihez vezet.
Az ideges, bizalmatlan, ellenséges légkörben felnövő gyermekek a világot és az embereket ellenségesnek, rossznak, kiszámíthatatlannak látják, ugyanakkor önképük is jelentősen torzul.
Az iskolai tanuláshoz szükséges koncentrációs készségük gyenge marad, ezért társaikhoz képest lemaradnak, valamint képzelőerejük, kreativitásuk is kisebb. Erkölcsi fejlődésük is sérülhet: gyenge felelősségérzet jellemezheti őket, hajlamosak az iskolakerülésre, könnyen csatlakoznak bandákhoz, védtelenek a drog- és alkoholfogyasztással szemben. Felnőttkorban nehézségeik adódhatnak a bensőséges kapcsolatok kialakításában, illetve házassági konfliktusokba bonyolódhatnak. Egész életük során fokozottan sérülékenyek maradnak a lelki betegségekkel szemben.
A bizalom erősítése
Jóllehet, a helyes mértékű bizalommal és önbizalommal rendelkező szülők természetes módon képesek arra, hogy biztonságot nyújtsanak gyermekeiknek, a bizalom tudatos erősítése további segítséget nyújthat a gyermekeknek ahhoz, hogy megküzdjenek az életük kritikus időszakaiban adódó kihívásokkal. Szülőként mindenekelőtt őszintének, érthetőnek és kiszámíthatónak kell lennünk. A gyermekünk iránti bizalmunkban legyünk különlegesen állhatatosak. Az állhatatos bizalom nem azonos a vaksággal, inkább az jellemzi, hogy a kapcsolat durva megsértése esetén is fennmarad, éppen azért, hogy gyermekünk a legsúlyosabb erkölcsi, érzelmi válsága idején is megérezze bennünk az elfogadó biztonságot. Legyünk éberek is: figyeljünk oda gyermekeink testi-lelki változásaira, törődjünk vele, és álljunk mindig készen arra, hogy gondoskodó módon segítsünk neki. Hallgassuk meg őt és osztozzunk vele örömeiben és gondjaiban. Hangolódjunk rá lelki állapotára, hogy megértsük és elfogadjuk bontakozó személyiségét. Támogassuk és bátorítsuk a problémamegoldásban, értékeljük a küzdelmét, a kitartását, és ne fukarkodjunk az elismerő szavakkal, ha sikereket ér el.
A kamaszkorban jelentkező erős autonómiaigény súlyos bizalmi válsághoz vezethet köztünk és a gyermekeink között. Tegyünk meg mindent azért, hogy ilyenkor is nyugodtak és szelídek legyünk, döntéseinkben, beszédünkben, cselekedeteinkben pedig maradjunk következetesek. E magatartásunkkal azt üzenjük gyermekünknek, hogy most is számíthat ránk. Ha mégis elveszítenénk a türelmünket, vagy éppen mi vétenénk a bizalom ellen, akkor kérjünk bocsánatot, tegyük jóvá hibánkat és alakítsunk ki közös álláspontot arról, hogy mit tegyünk együtt hasonló esetekben. Az őszinte bocsánatkéréssel egyszerre fejezzük ki visszanyert megbízhatóságunkat és gyermekünk iránti bizalmunkat, egyben példát is mutatunk számára.
(Dr. L’Auné György, Képmás családmagazin 2005. június))