Napjainkban nagyon sokféle irányból érik negatív hatások a családokat. A szülőkre egyre erősebb gazdasági kényszer nehezedik, az egymásra fordított idő csökken, a gyermeki szíveket romboló hatású médiumok bombázzák, a régi értékrend pedig meggyengülni látszik. A szülők ma is, mint régen, többet és jobban szeretnének együtt lenni gyermekeikkel, de elvárásaikat is érvényesíteni akarják, hogy az élet nagy feladataihoz is útravalóval lássák el őket. A modern kor válságba sodorta a gyermeknevelést. Ez sok kutatót arra ösztönzött, hogy ismét a családok belső erői felé forduljon és felmérje a bennük rejlő védelmi lehetőségeket. A felmérések tényei arra utalnak, hogy a családi összetartás olyan belső erőforrás, amely az emberi élet minőségének legerősebb formálója lehet.
Tartsunk össze
A boldog családok olyan különleges közösséget alkotnak, amelynek tagjai között szeretetteljes, egymásra igényt tartó, kölcsönös megelégedettséget nyújtó összetartozás van. Az összetartó család érzelmi klímáját a melegség, a bizalom, a nyílt, szabad kommunikáció, a kölcsönös támogatás és megbecsülés, valamint a kevés konfliktus jellemzi. A szülői-gyermeki összetartás felkészíti a felnövekvő gyermekeket a világ veszélyeivel szembeni aktív, rugalmas védelemre. A kutatók egyetértenek abban, hogy az összetartás legalább nyolc fő összetevő által érvényesül, ezek: a kötődés, a melegség, az igény a közelségre, a kölcsönös támogatás, a kommunikáció, az odafigyelés, az autonómia elismerése, valamint bizonyos apai/anyai jellemzők és viselkedésminták.
A kezdetek
Hogyan alakul ki a szülői-gyermeki összetartás? Úgy, hogy az anya és az apa már a születés előtt a bizalom klímáját alakítja ki a jövevénnyel szemben. A születés után ez a bizalom a gyermek fizikai-érzelmi gondozásában, támogatásában, védelmében, valamint a vele való nyíltságban és szinte az első perctől fogva a bontakozó önállóság mértéktartó bátorításában valósul meg. Miközben a bizalom a gyermekkel való kommunikációban tovább erősödik, a közös élet új struktúrákat alakít ki, amelyekben helyet kapnak a magasabb értékek, a szabályok, az elvárások.
A szeretet és az elfogadás tehát az első, a második pedig a rend, de a szeretet egyben feltételét is adja a rend, az elvárások és a cselekvések kibontakozásának. A gyermeki autonómia olyan, az egész személyiségfejlődést átható értékként érthető meg, amely a szülői-gyermeki bizalom biztos alapjában kezdettől jelen van, s amelyet a szülők a közös élet felépítése folyamán támogatnak és erősítenek.
Engedékeny, szigorú vagy zsarnok
Felmérések tanúsítják, hogy a szülők bizonyos személyes tulajdonságai – szorongás-szintjük, stressz tűrésük, érzelmi, morális érettségük, kommunikációs készségük, stb. – meghatározó jelentőséggel bírnak személyes szülői-nevelői stílusuk kialakulásában. Úgy tűnik, hogy a családi összetartást elsősorban a meleg, elfogadó, ugyanakkor helyes mértékben irányító, direktív szülői magatartás képes erősíteni. Tudnunk kell azonban, hogy a szigorúság önző, zsarnoki szintje, vagy az elvtelen engedékenység – különösen, ha érzelmi hidegséggel is párosul – egyaránt labilis identitáshoz és a negatív hatásokkal szembeni kiszolgáltatottsághoz vezet.
A szigornak két útja van: a magatartás- és a pszichológiai kontroll. A magatartás-kontroll során a szülők a cselekvési módokról, értékrendekről konkrét helyzetek kapcsán, az adott megértési szintnek megfelelően folytatnak dialógust gyermekeikkel, miközben az autonómiát erősítő módon, helyes mértékkel átengedik őket az egyre inkább saját elhatározásuk alapján véghezvitt cselekedeteik következményeinek. A pszichológiai kontroll ezzel szemben lelki nyomásgyakorlás: gúny, durva kriticizmus, fizikai bántás, megszégyenítés, megalázás, bűntudat keltése, érzelmi zsarolás, vagy más lelki manipuláció. A szülők ilyenkor nemegyszer képmutatóan átlépik gyermekeik alakuló személyiségének határait, és megvonják tőlük a személyi önállósodás esélyeit.
Az összetartás jótékony hatásai
Módszeresen feltárt tények tömege bizonyítja, hogy a szülői hatások a testi fejlődésen túl az érzelmi élet önszabályozásában, a moralitásban, a szociális alkalmazkodásban és a párkapcsolat minőségében érvényesülnek leginkább.
A magas szülői-gyermeki összetartási szintek kiemelten jelentősek a gyermekek iskolai teljesítményében. Bár minden összetevő fontos, az érzelmi kötődés, a gyermek és az iskola munkájába való érdeklődő (nem beavatkozó) bevonódás, a gyermek tanulási attitűdjére való érzékeny odafigyelés, valamint a mértéktartóan szigorú ellenőrzés korrelál legjobban az iskolai eredményekkel.
A sok szülő által rettegett deviáns magatartásformák (kritikátlan szexuális kapcsolatok, korai terhesség, drogfogyasztás, agresszió, stb.) nem alakulnak ki az erősen összetartó szülő-gyermek kapcsolattal jellemzett családokban. Különösen védettek a gyermekek, ha az érzelmi kötődés mellett folyamatos a szülők érzékeny, empatikus figyelme, ha okosan, irányítóan bevonódnak gyermekeik baráti kapcsolataiba, és morális tartásukkal modellt tudnak nyújtani számukra.
Rejtett szülői elvárások
Sok szülő fél a kamaszoktól, mert negatív hiedelmek hatása alatt áll: „a barátai már fontosabbak nálunk”, „nem tudok már beszélgetni vele”, „ha most nem tudom kézben tartani, akkor végleg elveszítem”, „minden kamasz lázadó”.
E reményvesztő ítéletek azonban a család összetett érzelmi hálójában rejtett elvárásokká válhatnak. Állítsuk szembe velük a kamaszok előtt álló óriási, új feladatokat: meg kell birkózniuk testük növekedésével, nemi érésükkel, élethelyzetüket mélyebben szeretnék megérteni, új felnőtt szerepeket kell tanulniuk, az eddigi morális normákat át kell gondolniuk, új felelőségekkel kell szembenézniük, szilárd pontokat kell találniuk frissen felfedezett felnőtt identitásukban, új pozíciót kell találniuk családjukban, harcolniuk kell és alkukat kell kötniük. Ha a szülői-gyermeki összetartás magas szintű, akkor a gyermeki autonómia harmonikusan, sérülések nélkül bővül. A határok nem tekintélyharc sáncai, hanem biztos pontok az új identitás keresésében.
Hatalom és felelősség
A szülői elvárások helyének helyes értelmezéséhez a szülői szerepekre helyeztük a hangsúlyt, hogy érthetőbbé váljon egy egyszerű álláspont: szülőként a gyermekek iránti elvárásainkért is felelősek vagyunk, hiszen azok csakis a mi általunk kialakított és szavatolt családi szeretetkapcsolatban kelnek életre, csakis ott válnak védő, formáló hatóerővé. Mi szülők óriási hatalmat kaptunk, hogy éppen azokért éljünk vele, akiket a legjobban szeretünk.
(Dr. L’Auné György, Képmás családmagazin, 2004. október)